@ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @
Szolvik Hajnalka néven anyakönyveztek, 1974. augusztus 17-én születtem Budapesten.
Alapvetően optimista beállítottságú vagyok, és romantikus lélek.
Foglalkoztatnak az emberekkel kapcsolatos gondolatok, érzések. A kimondott, de leginkább a ki nem mondott dolgok.
@ @ @ @ @ @ @ @ @ @
Miért írok verseket?
Úgy gondolom ebben a modern rohanó világban nincs idejük az embereknek igazán egymásra. Nem mutatjuk ki érzéseinket, félünk, szégyelljük őket.
Eredetileg modern, sms üzenetben megírható, rövid versekre gondoltam, aztán némelyik túl nőtt ezen a karakterszámon.
Idáig még nem jelent meg semmilyen írásom, de pár évvel ezelőtt eljutottam arra a pontra, hogy a magamban egyre inkább előtérbe kerülő belső szeretetet papírra vessem.
Suta próbálkozások után mostanra odáig jutottam, hogy összejött 100 hosszabb, rövidebb iromány, költemény, melyek mind a saját valódi, adott pillanatnyi érzéseimet tükrözik.
Számomra nagyon kedves mind, hiszen nem általában szól mindenkihez a legtöbb, hanem igazán személyes, konkrét emberek ihlették őket.
@ @ @ @ @ @ @ @ @ @
Az olvasó talál olyan verseket is, melyek úgynevezett nickek betűivel kezdődnek, illetve a teljes vers sorainak első betűiből lehet összeolvasni a nick nevet.
Ezek olyan, számomra nagyon kedves ismerősöknek, barátoknak szólnak személyre szabottan, kiket az interneten ismertem meg.
@ @ @ @ @ @ @ @ @ @
Bízom benne, hogy ha a kedves olvasó nem csak átrohanva olvassa el ezeket az irományokat, hanem türelmesen, átgondolva, átérezve, akkor segítenek ezek a gondolatok, érzések abban, hogy észrevegyük magunk körül azokat a jó barátokat, kik közvetlenül, vagy közvetve segítik életünket, számíthatunk bármikor rájuk. S talán abban is segít, hogy igenis kezdjük el kimutatni, mit érzünk irántuk, mert mindenkinek szüksége van az őszinteségre, és a személyre szabott jókívánságokra, bókokra.
Hiszen ne feledjük: minden ember külön egyéniség, ezáltal külön értéket képvisel ezen a bolygón, tehát különleges és egyedi elbánásban kell, hogy részesüljön.

